|
2008. szeptember 24.
Hé, maguk ott ketten!
Szép kis trió, mondhatom! Ez a mondat városi legendaként terjedt a nyolcvanas években - vagy talán még később is - a katonaviselt ifjak körében. Hogy valóban elhangzott-e a klasszikus mondat, talán sohasem derül ki, de jelen számunkhoz jól passzol, hiszen három nem mindennapi modell került terítékre, ráadásul mindhárom az "érintős" fajtából. A három amigo közül kétség kívül a leginkább várt az iPhone 3G volt, hiszen kishazánkat eddig elkerülte az iPhone őrület, mivel az Apple kultikussá vált telefonjához korábban nem lehetett hivatalos úton hozzájutni Magyarországon. Ezért aztán nem meglepő, hogy a T-Mobile - az egyetlen és kizárólagos hazai forgalmazó - megadta a módját, a hivatalos forgalmazás kezdetét partival ünnepelte. A látványos külsőségekkel megrendezett bulin a hazai celebek is képviseltették magukat. A trió másik két tagja viszonylag csöndben, nagyobb hírverés nélkül tette tiszteletét a hazai piacon. A Samsung Omnia, avagy hivatalos nevén i900, nem kifejezetten iPhone versenytársként érkezett, sokkal inkább egy nagy tudású, ujjal is vezérelhető telefonként próbálja magát definiálni.
A harmadik amigo az okostelefonokat futószalagon szállító HTC legújabb üdvöskéje, a Touch Diamond QWERTY-billentyűzettel ellátott verziója, a Touch Diamond Pro. A Samsung Omniához hasonlóan az alapot ezúttal is a Windows Mobile operációs rendszer biztosítja, megspékelve a HTC háromdimenziós kezelőfelületével és az említett teljes billentyűzettel. Az érintős mobilokon kívül természetesen sok egyéb érdekes újdonságot is tartogatunk olvasóink számára. Bemutatjuk a HTC Windows Smartphone újdonságát, az LG 5 megapixeles középkategóriás mobilját, teszteljük a legújabb notebookokat, beszámolunk a hazánkban frissen elindult TMC-szolgáltatásról, és bemutatjuk mire is jó az Xbox LIVE.
|